KID ART gyerekrajzos táskák – variációk egy témára (ötletek, javaslatok, példák)

Miután eldöntöttétek, hogy a csoport rajzainak felhasználásával készült, egyedi táskát (vagy bármilyen más gyerekrajzos terméket) szeretnétek ajándékozni kedvenc pedagógusotoknak, egyből jön is a következő kérdés: mi legyen a rajzok témája, legyen-e egyáltalán közös tematika?

Ezzel kapcsolatban többször fel is hívtok, hogy a tanácsomat kérjétek, ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy kis összefoglalót az eddig készült táskákból, bemutatva, hogy mire számíthattok és ötleteket adva a döntésetekhez. Fogadjátok szeretettel!

Rajzok vegyesen

A legtöbb csoporttól vegyes rajzokat kapok, hiszen nem mindig egyszerű a témában megegyezni, a gyerekek szeretnek szabadon alkotni, illetve sokszor az is előfordul, hogy a szülők kész rajzokból válogatnak. A változatosság ilyenkor nem csak a témában, de a technikában is jelentkezik. Nem kell megijedni ettől, mert az ilyen esetekben is keresek egy közös koncepciót, összekötöm az egymáshoz kapcsolódó rajzokat vagy a színekben keresek valami összharmóniát, hogy a végeredmény egy jól megkomponált alkotás legyen, ne pedig egy nagy összevisszaság.

Emberek, önábrázolás vagy rajzok a pedagógusról

A második legnépszerűbb téma az emberábrázolás. Nagyon hálás választás, hiszen külön bája van annak, amikor a gyermek lerajzolja saját magát, vagy az óvó-, tanító nénit. Kedves, megható és időnként humoros rajzok születnek és nagyon változatos, izgalmas összhatást eredményeznek.

Önarcképek

Az előző téma specializált formája, de külön pontba szedtem őket, mert annyira jól mutatnak.
Ha a csoport/osztály (szinte) minden tagja mellképet, arcképet készít, akkor egy nagyon egységes, tablószerű elrendezést szoktam választani.

Egyéb, közös tematika

Az emberábrázoláson kívül is választhattok egységes témát, itt találtok rá 1-1 jó ötletet. Virágok, állatok, óvodai jelek, idézetek, a pedagógushoz köthető egyedi tematika.

Teljes rajzok

A gyerekrajzos termékek mellett szerepel egy MILYEN LEGYEN A RAJZ gomb, amire kattintva elolvashatjátok a kéréseimet, javaslataimat, tudnivalókat a rajzokkal kapcsolatban. Itt írom le, hogy lehetőleg háttérszínezés nélküli rajzokat készítsenek a gyerekek, ahol 1-2 főmotívumot el tudok különíteni, hiszen a sok-sok rajzot össze kell dolgoznom, nagyon nehéz úgy komponálni, ha teli rajzok vannak. Nagyon sokan megfogadjátok ezt a kérésemet, de többször előfordul, hogy olyan rajzköteget kapok, ahol a gyerekek belelendültek a rajzolásba, kiszínezik az egész lapot, olyan kompozíciókat készítenek, amelyből nincs kiemelhető részlet, mert csak egyben értelmezhető. Erre is kidolgoztam egy technikát, ilyenkor keretekbe helyezem a rajzokat, hogy ne “keveredjenek össze”, értelmezhető legyen minden rajz, mégis szép legyen az összhatás.

Kézlenyomatok

Nagyon egyedi és látványos táskák születtek a csoport/osztály kézlenyomatainak felhasználásával is. Jól használható ez a technika például bölcsiseknél, de készítettem már 8. osztályból ballagó osztálynak is.

Aláírások, nevek

Vagány és egyedi látványt eredményez, amikor a gyerekek leírják nevüket és ezekből az egyedi kézjegyekből készül el a táska.

Absztrakt

Bár inkább egyedi rendelésekre jellemző, de mindenképpen meg szeretném mutatni, hogy az ösztönös festékvonásokból, lenyomatokból is milyen nagyszerű táskák születnek, szóval nem kell félni attól, ha a kisgyermek még nem rajzol olyan részletesen, felismerhetően.

“Titkos” üzenetek, feliratok

Gyakran csempészek feliratokat a táskákra, amikor 1-1 lapon találok kedves üzeneteket, feliratokat a rajzok mellett. Imádni való, megható kedvességek ezek, melyek az ajándékot még személyesebbé teszik. Persze az is előfordul, hogy a feliratokat a szülők kérik, hogy a táska a csoporthoz/osztályhoz jobban köthető legyen. Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy ezeket a mondatokat, évszámokat az egyik gyermek írja meg és ne a szülő, hogy az összkép egységes maradhasson.

Alapanyagok

És végül szeretnék mutatni nektek néhány példát arra, hogy milyen formában kapom meg a rajzokat, nehogy megijedjetek attól, hogy mindent nektek kell előkészítetek, vagy aggódjatok azon, (főként a szervezők) hogy ha nem jön össze minden gyermeknek a rajzot a megadott paraméterek szerint elkészíteni.

Rajzoljanak a gyerekek, úgy ahogy kedvük tartja, a további az én feladatom! Nagyítom, vagy kicsinyítem, felerősítem vagy kivágom és végül összekomponálom a rajzokat úgy, hogy a példákban is bemutatott harmonikus végeredmény szülessen.

Tehát jó alkotást, munkára fel!

A rendeléseket itt tudjátok leadni

Csomagajánlatokról, kedvezményekről itt olvashattok.

Ha kérdésetek van, akkor pedig nyugodtan kérdezzetek az info@eclectickdesign.com e-mail címen, vagy a +36 30 307 0859-es telefonszámon.

Előre is köszönöm a bizalmatokat!
Gyovai-Farkas Edina
Az ECLECTICK tervezője

Gyovai-Farkas Edina, tervező

Hozzászólnál? Itt megteheted:

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Tanév végi, ballagási rendelések fogadása, már csak JÚNIUSI elkészüléssel! Bezárás

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatkezelési tájékoztató Elfogadom